Teret alkotunk

Ma már szinte nem is tervezünk lakást gardróbszoba nélkül. Aki nem látott még ilyet, egy mennyezetig szekrénnyel körbevett helyiségre gondoljon. Egyre jobb elrendezések alakíthatók ki, mindig testreszabottan, mivel vannak, akik nem szeretnek hajogatni, ezért ha csak lehet, mindent vállfára aggatnának. Egy ideje azt is tudjuk, hogy a polcokat érdemes sűrűn elhelyezni, hogy ne kelljen túl sok holmit egymás tetejére rakni, amiből persze az is következik, hogy nem lehet túl mély, nehogy a ruhákat két sorban kelljen benne elhelyezni ( a második sor gyakorlatilag kiesik a látokörünkből, és tuti, hogy szezon végén kerül elő, amikor már nincs rá szükség).

Aminek lehetőségeit viszont még nem aknáztuk ki, az a megvilágítás. A mennyezet közepén lévő lámpa miatt általában sajátmagunk vetünk kontúros árnyékot az éppen kiválasztott ancúgra, ami miatt állandóan csak forgolódhat az ember. Nagyszerű megoldások kaphatók már a bútorba építhető lápák kategóriájában is. Egy nyitásérzékelővel az is elérhető, hogy az ajtó nyitásakor felkapcsolódjon a fény. Persze, ha tele van a polc, ez sem sokat ér...

Ez a megoldás azt a törvényszerűséget használja ki, hogy a fejmagasságban elhelyezett lámpa épp oda világít, ahova kell - az éppen előhúzott holmira. Ráadásul takarja azt a csatlakozó sávot is, ami a több darabból összeállított szekrényrendszer sajátosságaként a legszembetűnőb helyen alakul ki.

Ritka, hogy amikor benyitunk egy gépészeti helyiségbe, esztétikai élményben lesz részünk. A legtöbbünknek persze fogalma sincs, hogy melyik csőnek mi a jelentősége, mégis aki arra vetemedik, hogy saját házat építsen, mindenképpen meg kell ismerkednie az alapvető rendszerfunkciókkal. Ha ebben segít az épültgépész tervező, aztán a kivitelező is partner a dologban, és némi feliratozással megkönnyíti a felhasználó dolgát, néhány továbbképzés után egészen jó átláthatóvá válik a rendszer.

Elsőre a képernyővédőkön közismert ágasbogas csőrendszer juthat eszünkbe, de ha tudjuk, hogy melyik honnan jön és hová megy, előbb-utóbb eligazodunk rajta.

Ha egy ház alaprajzát szemügyre vesszük, megdöbbentő tapasztalni, hogy egy család részére manapság általában tervezett kétállásos garázs nagyobb területet foglal el, mint a lakás főhelyisége a nappali. Ha a telek adottságai úgy engedik meg, és esetleg alagsori, pinceszinti helyiségként helyezhető el a luxusparkoló, csak annyiban lehet megnyugtató eredmény, hogy nem foglalja földszinten a helyet, viszont jóval több kihívással kell megküzdenünk: támfalakat kell építenünk a lehajtó mellé, garantálnunk kell a biztonságos vízelvezetést, gondoskodnunk kell a megfelelő szigetelésről... tehát nem egy olcsó mulatság.

Tőlünk kicsit nyugatabbra - ha megfigyeljük -, nagyon sok esetben csak egy nyitott, fedett beállóban látjuk elhelyezni a gépkocsikat, ezzel semmivel nem csorbítva az autó becsületén, csupán kissé megfelelőbb helyen, az ember kiszolgálásának eszközeként kezelik. Természetesen csomó kérdés vetődhet fel: mit tegyünk a kíváncsi szemek ellen, hogy védem meg kocsimat a tolvajok ellen, gyakorlatilag a tüzifán kívül semmi mást nem tárolhatok a helyiségben, ami azért a garázsról alkotott képünkbe nem igen fér bele.Ezeken a képeken egy olyan kísérlet látható, ahol pontosan a költségcsökkentés érdekében tettük javaslatot egy fedett külső parkoló kialaktására. Hangulatos épületelem, a ház többi részeinek karakterére harmonizálva, miközben a tárolásra külön helyiséget biztosítottunk.

Egy ideje reneszánszát éli a kő mifelénk. A helyi anyagoknak mindig is nagyobb sikere volt, jobban hozzáférhető, esetleg olcsóbb is volt, mint alpesi, vagy tengerentúli alternatívái. Az ürömi, süttői, budakalászi, keszthelyi, sóskúti, bogdányi kövek nagyon közkedveltek, fiatal koruk miatt sajnos csak némelyik alkalmazható kültérben is. A termékáradat minket is elért, így a palától a kvarciton át a gránitig ma már minden elérhető.

A házakat lehetne töményen kőből építeni, de ezzel hamar kiesnénk a passzív ház irányzat rostáján, ráadásul egy idő után nem bírnánk fizetni a fűtésszámlát. Portugáliában tölthettem egy hetet egy olyan, régi pajtából kialakított lakóházban, aminek 70cm vastag gránitfalazata tökéletes védelmet adott a nyári hőségben. Lehet, hogy télen nem annyira kellemes, de azt nem próbáltam.

Mivel a hőszigetelési igény megnőtt - érthető okból -, a kő megjelenése a házon immár applikációvá zsugorodik, mivel kevesen vállaják be, hogy olyan réteges falazatot készítsenek, aminél a külső réteg vastagsága felér egy teherhordó szerkezettel. Pedig ez lenne az egyik lehetőség. Ha olyan kőhöz juthatunk, ami képes egymásra támaszkodva önhordó lenni, kialakulhat a falszendvics. Persze tudomásul kell vennünk, hogy a falvastagság elérheti az 50-60 cm-t is, és persze azt, hogy 10-12 cm vastag kő-kéreg-falunk megrakásához idő és tapasztalat kell.
Van egy másik lehetőség is, amennyiben a hőszigetelésünk minősége ezt megengedi, vagy alkalmazzuk az erre a célra kifejlesztett hordozószerkezeteket, a vékonyabb kőhasítékok, vagy fűrészelt lapok ragasztva is elhelyezhetők a homlokzaton.
Egy alapvető különbség megfigyelhető a két technika között, amit két épületünk részletén be tudok mutatni: az első megoldásnál az elemek méretei miatt olyan sarkok alakíthatók ki, melyek összhatása a teljes falvastagságban kőből épület házak falaira emlékeztet.
A másik megoldás nem tudja kiküszöbölni, hogy a pozitív sarkokon látszik az anyag vékonysága ("vastagsága"), ami különböző trükközésre kényszeríti a tervezőt. Ilyenkor igyekszünk a sorokat azonos szélességben átfordítani, a sarki találkozást csiszolással illeszteni. Ezt a csomópontot például "asztalos fugának" hívják, ahol is a horony precízebb élet húz végig a sarkon. Akinek ez is kő, legalább igényesen csinálja! Mellesleg a felület gyönyörű.
 

Köszönet a zsűrinek a 6. helyért és a véleményért.

Talán érdemes pár szót írni végre arról, hogy miért is jött létre ez a blog. A 90-es évek elejétől datálható szakmai múlt sok tapasztalatot, élményt hordott össze, mely alapja minden nálunk landoló tervezési feladat kapcsán megfogalmazott válasznak, minden ötletnek, döntésnek ami a kreatív munka során a tarsolyból előkerül. A tervező irodában, melyet társaimmal 10 éve vezetek alapvető tervezői hozzáállás volt a megbízói igényre érzékeny, adekvált válaszadás. Fontosnak tartottuk, hogy az, aki az épületet használni fogja, jól érezze magát, elégedett legyen. Sosem éreztük, hogy ezért szolgáltatóbbak lettünk volna, mint bármely megbízóiból élő tervező.

Az, hogy írni kezd az ember, annak az lehet az oka, hogy ezek az élmények kikívánkoznak - jó érzés megfogalmazni azt, amiről úgy tűnik, hogy összeáll a kép. Hogy mindez így nyilvánosan történik, egyszerűen csak azért, mert nem titok. Attól nem leszünk szegényebbek, hogy belátást engedünk a tervezőkben zajló folyamatokba, a látásmód kialakulásába, a tervezés komplexitása pedig a továbbiakban is ugyanúgy igényelni fogja az intuíciót, az egyéni ötletet - tehát a jövőben is szükség lesz ránk.
 

"A Teret alkotunk blog nem csak nagyon magas színvonalú (nagyrészt saját) anyagot mutat be, de nagyon jól el is magyarázza, mit miért csinál. Ezentúl olvasni fogom!"
Írta Pécsi Ferenc, a hvg.hu médiabloggere

No erről beszéltem a legutóbbi bejegyzésemben, hogy az iskolában azt tanítják: nem, semmire! Tény és való, hogy nálunk a nem létező padlásra kívánt kacat helye, magyarul sufni. Nálunk az időjárás miatt a loggiákat is szint mindenütt beépítetik, a szabad kilátást és a légies megjelenést célzó pálcás-, vagy üvegkorlátokat pedig vagy nádszövettel, vagy még rosszabb esetben műanyag lapokkal teszik átláthatatlanná. A belvárosi házakra azért ez  szerencsére nem jellemző.

A párkányként végigfutó erkély jelentősége összekapcsolódik az emelet eredetileg társasági életre tervezett nagy belső tereivel, ott, ahol egykor bálokat rendeztek, nem véletlenül alakítottak ki nagy, kétszárnyú erkélyajtókat.

Nincs túl messze tőlünk Barcelona, mégis életszemléletben valami egészen más van a levegőben, mint amit nálunk megszoktam. Életigenlés, a lehetőségek élvezete. Nehéz elhinnem, hogy ez csupán a klimatikus különbségek miatt lenne így. Persze az igaz, hogy tovább van fenn a nap, az emberek jobban az utcán élnek, mint hazánkban, ahol a privát zóna takarása, a titokzatosság, az elbújás a jellemző.

Ezeket a képeket valójában az erkélyhasználat miatt teszem közzé, mint a beszélgetés, a nézelődés, az egy szék+könyöklő helyszínét. Érezzük jól magunkat!

 

És az is "bizony", hogy bútorozni kell. Persze nem a biciklikkel és a megmaradt csempével teletömött loggiákra gondolok, hanem azokra a jól tervezett átmeneti terekre, amik az udvart a lakóterekkel összekötik. Most sem fogalmaztam igazán jól, hiszen mint tervező, a teraszról is úgy gondolkodom, mint lakó térről.

A belső tereket idéző teraszokról az "Enteriőrök a ház körül" cím alatt már írtam, most egyszerűen az a kérdésem: hogyan rendezzüük be, pontosabban milyenre tervezzük, hogy berendezhető legyen. Még mindig az ellenpéldák tolulnak a fejembe, amikor eszembe jutnak a használhatatlan szélességű erkélyek, ahova azon túl hogy reggelente az ember a kávéjával kilép, szippant egyet a levegőből, vagy kirakja száradni a ruhákat, nem sokra alkalmas. Mégis azt kell mondjam, hogy kell az ilyen is. Sőt, ha az ember végignézi a belvárosi palotákat, valahol a mezzanin fölött a legtöbb esetben felfedez egy végigfutó, egy méternél is keskenyebb erkélyt, mely mintegy gallérként peremezi az épületet, úgyszólván "kellett" a ház homlokzatának. Az építész be kell vallja, hogy néha öltöztetni szeretne vele.
Node végre amiről eredetileg akartam írni az az, hogy a terasz használata a rajta elhelyezhető bútoroktól függ. Így lesz belőle például étkező terasz, aminél szeretjük, hogy egy bővíthető asztal elférjen rajta, esetleg legyen tető alatt, vagy egyszerűen ki lehessen nyitni fölé egy napernyőt. Jó ideje viszont azt látom, hogy ahol meg lehet enni egy barbecue vacsorát, ott nem lehet elolvasni egy fejezetet, vagy nem annyira kényelmes meginni egy limonádét, tehát megfogalmazódik a nappali terasz igénye (nem találtam jobb szót arra a területre, ahova egy kényelmes, párnás, kültéri ülőgarnitúrát el lehet helyezni). Még egy funkció lehet a napozó terasz - ha látom, már tudom, hogy semmi más nem helyezhető el rajta, csak egy nyugágy egy kisasztallal. De az is lehet, hogy van egy medence, ami mellett egyszerűen biztosítjuk a tiszta lábú közlekedést. Tehát sokféle formájú lehet, egy viszont biztos, nem lehet az árnyékban!
Ekkora teraszt persze nem lehet mindenhová tervezni, de ha mégis, érdemes már a terven berendezni, és az épülettel való kapcsolatát átgondolni. Nem mindegy, honnan lépünk ki rá, milyen közel van a konyha, melyik része fölött alakítható ki fedett rész, honnan süt a nap...?

Még néhány keresetlen standard a tectona grandis ajánlatának illusztrációiból

 

Nem valami nagy tanulmányt szeretnék itt levágni, csupán azon gondolkodtam el egy érdekes installáció kapcsán, hogy az áttetsző anyagok furcsa tulajdonsága, hogy miközben lehatárolják a teret, olyan sejtelmes kapcsolódást hoznak létre az elválasztott részek között, ami különleges értelmet ad mindkettő rész számára. A mögöttes tartalom megismerhető, de a tekintetnek mégis korlátot szab az anyag. A budapesti kormányzati negyed építészeti pályázatának nyertese, Kengo Kuma a CCCWall - the work of art and its “double” - installációja ez, melyet a milánói design hétre tervezett.

Elképesztő, hogy micsoda hatást lehet kelteni a fénnyel egy ilyen áttetsző felületen. Ha megvilágítjuk, fehérsége sűrűvé, átláthatatlanná teszi az anyagot, míg, ha mögötte világítjuk mag a tárgyakat, felületeket, mintha nem is lenne ott a "paraván", minden átlátszik rajta.

Egyszerű funkcionalitás diktálta a baldachin-os ágy kialakulását, mégpedig az az igény, hogy a jóízű álmát alvó zavartalanságát biztosítsa a repülő jószágok ellen. A szúnyogcsípés senkinek sem kellemes, nem csoda, hogy a moszkitóháló nélkül lehetetlen is lenne meglenni. Ami az érdekes, ahogyan sok más eszközünkre is jellemző, hogy a funkcionális igény nagyon gyorsan esztétikumot követelt és kitermelte az alapvető elemeit, bútorait. létrejött a függeszték, a keretes ágy, miközben kialakított egy olyan teret ami kívülről titokzatosságot, a rejtéjességet sugallja, belülről pedig a védettség, a zárt világ érzetét kelti. Egyszerű a képlet, mégis nagyon ritkán használjuk.

Amikor a tervező - legyen az akár építész, egy belsőépítész, vagy lakberendező - lakóépület, lakás tervezése kapcsán kontaktusba kerül a megbízóival, olyan bizalmi, sokszor baráti szintű kapcsolódás alakulhat ki, ami majdhogynem elengedhetetlen ahhoz az empátiát és érzékenységet igénylő közreműködéshez, ami során a megbízók életének mindennapját körülvevő terek alakulnak ki.

Számomra lehetetlen elképzelni, hogy csupán egy postán kapott igénylista alapján jó családi házat tudnék tervezni. Természetesen ez is fontos, sőt alapvető kiindulópont, melyet ki kell egészíteni azzal a temérdek emócióval, ami a beszélgetések során érik a tervezőt. Rengeteg kérdés merül fel, amire van úgy, hogy egyből van válasz, esetleges korábbi pozitív, vagy negatív élmények kapcsán, de sokszor nem is egyértelmű, hogy az építtető mit is szeretne. Ilyenkor segítünk megfogalmazni, képpé formálni, hogy mire is vágyik leginkább a következő években, évtizedekben amikor az otthonára gondol.

Nagyon gyakran fordul elő, hogy meg kell ismernünk a korábbi lakóterek szociológiáját, lehet azért, hogy mit nem kellene újra elkövetni, vagy pont azért, hogy lemérjük annak a bútornak, vagy tárgynak a méreteit, aminek mindenképp meg kell találni a helyét az új lakásban (kabát a gombhoz). Ritka, hogy valaki úgy épít, hogy mindent kidob az életének korábbi szakaszából. Jönnek velünk a ruhák, a tárgyak, az emlékek.

Ma reggel a teraszon ücsörögve méláztam el a nyár elején végre több év után kibélelt vizesárok tükrét bámulva (nagyon jó érzés már ez önmagában), hogy milyen odaadóan segített kedves kőfaragó ismerősöm, amikor az építkezés során a ház ablakpárkányainak felmérésekor elmesélt ötletemre válaszolva annyit kért: skicceld le! olyan figurát szerettem volna, mely gondolgodóként a vízbe lógatja lábát. Megkaptam tőle. A vízben helyet kapott az a műkő doboz is, ami egy kivitelezői műhiba miatt maradt ki a csatornarendszerből nem kis bosszúságot okozva (ugyanis nem volt olcsó), most végre az egyik vizinövény került bele, 4 évig a kukák mögött kuksolt a telek sarkában - csak kerülgettük. Vagy az édesanyám, aki virágzó tündérrózsa tövet hozott a múlt héten. Az embernek sorra eszébe jutnak azok a benyomások, amik az építkezés során érték, azok az emberek, akikkel akkor találkozott, azok a nehézségek, amiken akkor kellett keresztülverekedni magát.

Hogyan válhatna hát a történet részévé a tervező, akinek mint kibicnek, egy független kívülállónak elvileg fogalma sincs arról, hogy mi lesz az a momentum, ami igazán örömet tud szerezni egy élettelen anyagokból összehordott épületet használva. Azt tudom hát tenni, hogy élvezem azt, ami nálam sikerült, és kutatom, hogy másnak mi jön be.

Előfordul, hogy amikor belsőépítészeti kérdésben tanácsot adunk ügyfeleinknek, nem minden kérdésben sikerül egyből választ adni. Ilyenkor igyekszünk az ominózus kérdést jól körüljárni, korábbi példákat keresni, hogy megbízónk elképzeléseihez a leg közelebb tudjunk jutni. Az alábbi képeken bemutatott konyha-étkezőről készített látványtervek elsőre elnyerték megbízónk tetszését, ahogy ma végigjárhattam a bejárattól a nappaliig tartó kört, meg kellett hogy jegyezzem, szinte minden a terv szerint valósult meg, sőt, pár értékes kiegészítés készült, amiből csak néhányat szeretnék most bemutatni.
A nappaliból jól látható a diszkrét, mégis kontrasztos tónusú térben megjelenő, vörösre festett álmennyezeti sáv, mely határozottan kijelöli az étkezőasztal tengelyét. A szinte feketének tűnő wenge szín a bútorokon, a belső ajtókon már lehet, hogy lerágott csontnak hat, mégis a lakk fehér szekrényfrontok, és a lapfüggönyöket forgalmazó cég zseniálisan alkalmazott ornamentikái kellemesen oldották fel az amúgy szigorú legnylakást. Még egy ponton jár dicséret a függönyrendszer tervezőinek: a lakás többi részéhez hasonlóan, az L alakban továbbforduló felületek alapelvét tovább alkalmazta, az álmennyezet szélességének megfelelő lapfüggöny sávot azonos színben, precíz elhelyezéssel fordította le a széles tolóajtó elé. Bejött az ajánlott asztalmárka is... szélességben és színben egyaránt.
Külön köszönet a jóbarátnak, aki mivel saját lakásába is gyönyörű lámpát vásárolt, jó tanácsa alapján itt is egy páros remekmű függesztéke adja a vacsorafényt.