Ma már szinte nem is tervezünk lakást gardróbszoba nélkül. Aki nem látott még ilyet, egy mennyezetig szekrénnyel körbevett helyiségre gondoljon. Egyre jobb elrendezések alakíthatók ki, mindig testreszabottan, mivel vannak, akik nem szeretnek hajogatni, ezért ha csak lehet, mindent vállfára aggatnának. Egy ideje azt is tudjuk, hogy a polcokat érdemes sűrűn elhelyezni, hogy ne kelljen túl sok holmit egymás tetejére rakni, amiből persze az is következik, hogy nem lehet túl mély, nehogy a ruhákat két sorban kelljen benne elhelyezni ( a második sor gyakorlatilag kiesik a látokörünkből, és tuti, hogy szezon végén kerül elő, amikor már nincs rá szükség).
Aminek lehetőségeit viszont még nem aknáztuk ki, az a megvilágítás. A mennyezet közepén lévő lámpa miatt általában sajátmagunk vetünk kontúros árnyékot az éppen kiválasztott ancúgra, ami miatt állandóan csak forgolódhat az ember. Nagyszerű megoldások kaphatók már a bútorba építhető lápák kategóriájában is. Egy nyitásérzékelővel az is elérhető, hogy az ajtó nyitásakor felkapcsolódjon a fény. Persze, ha tele van a polc, ez sem sokat ér...
Ez a megoldás azt a törvényszerűséget használja ki, hogy a fejmagasságban elhelyezett lámpa épp oda világít, ahova kell - az éppen előhúzott holmira. Ráadásul takarja azt a csatlakozó sávot is, ami a több darabból összeállított szekrényrendszer sajátosságaként a legszembetűnőb helyen alakul ki.