No erről beszéltem a legutóbbi bejegyzésemben, hogy az iskolában azt tanítják: nem, semmire! Tény és való, hogy nálunk a nem létező padlásra kívánt kacat helye, magyarul sufni. Nálunk az időjárás miatt a loggiákat is szint mindenütt beépítetik, a szabad kilátást és a légies megjelenést célzó pálcás-, vagy üvegkorlátokat pedig vagy nádszövettel, vagy még rosszabb esetben műanyag lapokkal teszik átláthatatlanná. A belvárosi házakra azért ez szerencsére nem jellemző.
A párkányként végigfutó erkély jelentősége összekapcsolódik az emelet eredetileg társasági életre tervezett nagy belső tereivel, ott, ahol egykor bálokat rendeztek, nem véletlenül alakítottak ki nagy, kétszárnyú erkélyajtókat.
Nincs túl messze tőlünk Barcelona, mégis életszemléletben valami egészen más van a levegőben, mint amit nálunk megszoktam. Életigenlés, a lehetőségek élvezete. Nehéz elhinnem, hogy ez csupán a klimatikus különbségek miatt lenne így. Persze az igaz, hogy tovább van fenn a nap, az emberek jobban az utcán élnek, mint hazánkban, ahol a privát zóna takarása, a titokzatosság, az elbújás a jellemző.
Ezeket a képeket valójában az erkélyhasználat miatt teszem közzé, mint a beszélgetés, a nézelődés, az egy szék+könyöklő helyszínét. Érezzük jól magunkat!
