Teret alkotunk

Nagyritkán írok olyan benyomásaimról, amiket jártomban-keltemben a nagyvilágban tapasztalok. Most néhány fotóval illusztrálva szeretném közzé tenni azt a sokkot, amit az amúgy elképesztő innovációval és kreativitással megtervezett dublini Aviva Stadion látványa jelentett számomra. Nyilvánvaló, hogy a speciális nézőpont okozta ezt a megdöbbenést, ami fel sem tűnt volna a motoroshajóról, ami az épület mellett hömpölygő folyón siklik el, vagy a parkolóból, mely a főbejárat előtt terül el... ja ilyen nincs is! Persze az épület alá be lehet állni, mégis a környező utcák tele vannak figyelemfelhívó táblákkal: lakóterület, kérjük, ne parkoljon a kocsibehajtó elé...

Mégis bátorságból magas díjat nyerhetett ez a projekt, mert ahonnan én láttam, és azok látják, akik a környéken laknak, az meglepetés volt! Régi és új, kicsi és nagy, anyag és anyagszerű, tradíció és innováció, magán és közösségi valami hatalmas kontrasztja. Ha az általában publikált oldalát akaruk látni, akad pár csodás kép a flickr -en.

 

Ritka, hogy a beépítési százalékok diktálta szorítóból a tervező győztesen tud kijönni, ugyanis, a legtöbb építtető elfelejti, hogy a beépítési százalék nem a hasznos alapterületet foglalja magába, hanem a falakat, és bizonyos fedett területeket is, sőt azokat a részeket is a telken, ami fölé hasznos beépített épületrész nyúlik.

De hogy miért is hánytorgatom fel ezt a gondolatot? Kiváltság, hogy egy gyönyörű balatonfelvidéki környezetben egy olyan telken tervezhetünk, ahol a telekméret bőségesen lálalja fel a fedett lehetőségeket. Ha belegondolunk, hogy akár a régi kocsiszínek, tornácok, pajták a mindig kellemes szellővel átfújt, világos, de nem verőfényes, a tűző nap kibírhatatlan melegétől védettséget biztosítva nagyszerűen működött. Modernkori életünk kezd újra kivágyni a környezetbe, ahol nem csak a kellemes nyáresték, hanem egész hétvégék tölthetők el. Kicsit nem figyelünk oda, és olyan családi házat terveztünk magunknak, hogy jópár évig nincs kedvünk hosszú utazós nyaralásra, mert csak a teraszokra kell hozzá kimenni.

A két épületből álló együttes között olyan hangulatos, téglapadlóval ellátott átriumudvar alakult ki, ami miatt a ház belső étkezőjének használatát kizárólag az záporesős időszakokra korlátozza. A ház oldalához simuló grillpult pedig szinte a teljes konyha kényelmét hordozza, kiegészítve azzal, hogy a fedése üveg, így teljes nappali világosság mellett készülhet a barbecue.

A fedett átjáró egy közlekedő, de kő oszlopaival egyben paraván is, mely a két épület közötti teraszt szinte átriummá karolja össze. A diófa, mely kivívta magának a kis kivágást a tetőn, árnyékával szolgál, és kellemesen zöldíti a padlót.
A borospince előtti tér a bárdolt gerendákkal kedélyes hangulat, egyszerre valósítja meg az angol télikertek, a és a domboldalba vájt hegyi pincék hangulatát. Szobás jellege a tulajdonosok álma volt - miközben a lilaakác kúszó mennyezetet produkál -, megvalósult!

fotók / Kiss Antal

Egyre ritkább, hogy terveinkhez makett készül, mióta a számítógépes világ sokkal gyorsabb megoldásokkal kényeztet el bennünket. Mégis, mint ahogyan a szabadkézi rajzzal kapcsolatban szajkózom, hogy szükség van rá, a hagyományos papírmakettről sem szeretnék lemondani. Mégis egyre kevesebb az esély rá - hacsak a tervezés folyamatát segítve nem állunk neki munkaközi dobozokat gyártani -, hogy megbízóink papírmakettet rendelnének a tervezett házukról.

Ebben az esetben mégis jól alakult a dolog, mert bár - ahogyan korábbi cikkben bemutattam -,  egyszerűbb látványterv készült az épületről, megbízónk a makettet is kérte.
Bármennyire is szeretjük a körbeforgatható, ablakokon benézős, hullámpapír terepalakulatos, manufakturális remekeket, a számítógép azért arat. Leginkább a gyorsasága, és flexibilitása miatt. A papírdarabot egyszer lehet méretre vágni, a módosítás már nem olyan könnyű. Egyszerűbb megoldásokkal érdemes a tervezési folyamatot támogatni, vannak irodák, ahol ma is 3-4 makett készül egy épülethez a koncepcionálás közben. A makettezés mégis inkább a végeredmény, vagy a koncepció hangsúlyos bemutatása szempontjából maradhat érdekes a jövőben.

 

Vannak olyan üzletek ahol a trend olyan erősen diktál, hogy nem telik bele egy év, és megjelennek a takarófóliák, pár napra ismét a reklámmolinóké a kirakat, és a berendezést egy újabb dizájn váltja fel, még ha keresnénk valahol, sem lelhetjük nyomát, mivel a tervező a megsemmisítéséről rendelkezett. Csak az emléke él pár erőteljes magazin magasztaló cikkében, meg szeleteiben a mintavétellel átmentett lenyomatokban itt-ott a város boltjaiban.

Az Andrássy úti üzlet koncepciónk tervezésénél, és megvalósításánál az időtálló jelzővel többet találkoztunk. Nem egy gyorsan feldobott kulissza volt a cél, hanem egy diszkrét háttér biztosítása azoknak a prémiumtermékeknek, amiket kiállítani volt feladatunk. Korábban a MÁV budapesti jegypénztáraként működő, 12 méternyi csodás üvegportállal rendelkező üzlethelyiség önmagában egy kirakat. Ha nem lennének olyan kis dobozba csomagolva a különböző illatszerek és kozmetikai termékek, az utcán sétálva premierplánban terülne elénk a kollekció.
A belső tér kialakítása is ezt a kirakathatást célozza - a térérzetet észrevétlenül befolyásolva a két oldalt kissé ék alapban húzódó paravánfalai, miközben egy-egy kezelő helyiséget takarnak, a falburkolatba integrált tároló elemeknek biztosít elegendő felületet. Ezek a csiszolt acél keretes üvegpolcok hátulról és oldalról kaptak megvilágítást, mely által egyrészt tisztaságot, frissességet sugalnak a termék hátterét kialakítva, másrészt elegendő szórt fénnyel veszik körül a bemutatot terméket. Ez a fény természetesen nem helyettesíti a szemlélő felőli megvilágítást, mivel ellenfényben semmi nem látszana megfelelően.
Az egyenes polcrendszerek közötti íves átvezetés az egyetlen diófa felület az amúgy mindenütt a tört fehér színekkel öltöztetett térben. A Chanel promócióval indult üzlet első hónapjában kizárólag a márka termékei terpeszkedtek a 70-80 cm széles üvegpolcokon, ami hihetetlen elegáns gesztusként tisztelte, és használta ki a berendezés adottságait. Ma a különböző termékek 10-20féle elemeit bemutatni kívánó üzletpolitika teletömte a rendelkezésre álló felületeket, mivel nem az alsó, tartaléktároló polcokból tudnak eladni, hanem a szemmagasságban roskadozó állványokról... dehát itt már a tervező nem sokat tehet.
A retrót idéző fa íveket a több szintben lépcsőztetett álmennyezet is visszhangozza. A rejtett világítás pedig különösen plasztikusan emeli ki a gipszkarton álmennyezeti lépcsőzetesség eltolódását, és szürreálisan tükrözi a környezeti színeket, áthangolva ezzel a fehérárnyalatos belső képet.

Győr Nádorváros egyik új épülete jellegzetes fadobozával környezetének karakteres elemévé vált. Mint a többi új házon, itt is megjelent a csiszolt kőburkolat és a fa. Szigorú funkcionális rendben szerkesztett alaprajza, bejáratainak pozícionálása, a homlokzati burkolatok által kiemelt hangsúlyok mellett a nyílászárók szabad rendszertelenségükkel teszik oldottá az összképet. A faburkolató doboz tömegét is jótékonyan szabdalják fel a visszaugratott teraszok, melyekre a lakásokból több helyiség is nyílik.
A homlokzatnak további lazítást, és némi interaktivitást biztosít a loggiák előtt eltolható árnyékoló keretek, melyek görgőkre függesztett acélvázhoz szerelt fa lécekből állnak. A keretek a korlátok színét, a fa lamellák a doboz táblás faborításának pácolását kapták, ezzel is összhangot teremtve a kompozíciónak. A használat során a keretek sosem állnak ugyanabban a pozícióban, így mindig más összképet generálnak a homlokzaton. A nyugati nap ellen ugyan csak kissé nyújt védelmet, és az utcai zajtól, poról sem véd az árnyékoló, mégis az üvegfalak kiegészítéseként kialakított mozgatható térfal a kis lakások részére talpalattnyi, intim külső teret biztosít.

primusz projekt

Sosem gondoltam, hogy valaha is oda fajul a helyzet, hogy az általunk tervezett terekben javasolni fogom a Swarovskit vagy a Bohemia bármely termékét. Annyira távol állt tőlem, valahogy mindig azt gondoltam, hogy egy letűnt kor maradványa. Jelenleg is kettősség feszül bennem, mivel egyszerre csodálom az egyszerű hegyi kristályból csiszolt, a változó fényviszonyok között a különböző ólomtartalom miatt máshogyszínes csodákat, miközben nem értem, hogyan lehet kifizetni annyi pénzt egy lámpára. Azt gondolom, akit elvarázsolt, és magával sodort a villódzó csábítás, gyorsan el szeretné felejteni, hogy mennyit hagyott ott a kasszánál.

A télen találkoztam a Manooi termékekkel - ahogyan egy korábbi írásomban erről említést tettem -, és meg kell valljam, engem is lenyűgözött a kollekció nagyvonalúsága, szabadon kezelt formai innovativitása. Ezért is lehetett, hogy mertem egyetérteni kedves megbízóm lelkesedésével, és kerestem a helyet, hogyan érvényesülnének még jobban azok a gyönyörűségek.
A téglalap alaprajzú, nagy belmagasságú tér közepén, melynek mennyezete ráadásul nem vízszintes, büszkén lebeg az tojásdadan ovális, jégcsapként, vagy cseppkőként elcseppenő "medúza". Organikus szépségét kiemelik, a térfalak geometrikus polcai, melyet gipszkartonból szobrászkodtak iparosaink.

A polcokat rejtett ledes fényforrások világítják meg, a hátsó felületét pedig kellemes textúrájú tapéta díszíti.

Az étkező fölött a kistestvér kapott helyet. Tóruszforma elemét a gipszkarton álmennyezet kör alaprajzú  mélyedésébe helyeztük, félhengert formázó profilos pereme lágyan gömbölyödő hátteret biztosít a központi fényelemnek. A barnára festett mennyezet külön kontrasztot biztosít az amúgy semleges, színtelen, mégis szivárványos színekben pompázó darabnak.

Az egyterű iroda nem mindenhol kedvelt. Nagy találmány, de bizonyos esetekben nem jön be! Ha viszont skatulyákat gyártunk egy-egy munkatárs részére, legalább annyira demoralizáló körülményt hozunk létre, mintha telefonbeszélgetésekkel, és különböző stílusú zeneszóval kialakuló zavaros morajban kellene dolgozni.

Egy standard irodaházban általában adottak a homlokzati szalagablakok, majd a nagy traktusmélységgel kialakuló sötét belső terek. Nyilván a természetes fény közelében a munkahelyekkel, belül pedig a kiszolgáló egységekkel, vizesblokkal, tárolókkal, teakonyhával, és esetleg, ha arra szükség van, a tárgyalóval. De mi van a kettőt összekötő közlekedő rendszerrel, ami a megfelelő kihasználtsági mutatók és a tűzoltói előírások szerinti legkisebb menekülő út szélességére zsugorítva szorul be optimális helyére. Világítás minimális, és a sok ajtó a sorszámokkal és feliratokkal...

Nos lehet máshogy is. Ha az irodák felőli falak üvegből készülnek, a homlokzati felületekről szivárog be annyi fény, hogy a megvilágítást csökkenthetjük kellemetlen érzetek nélkül, és a közlekedő térérzete is kitágul az irodák irányába.

A zárható üvegajtók csökkentik az áthallást (fontos tényező a szellőzés részére szükséges kialakított légátvezetések korrekt hangszigetelése), ugyanakkor felvetődik a kérdés: ez az iroda akkor zárt, vagy nyitott? Hallani nem (vagy kevésbé) lehet, de belátni aztán premierben mindent! A diszkréció azért egy egyszerű ötlettel megvalósítható. A fenti képen látható, hogy az átlátási tartományban kialakítható a felületen olyan mattítás, amelyre grafikailag tervezett mintázattal érdekessé formált kompozítió alakítható ki. Azzal is tudtunk játszani, hogy ugyanannak a mintázatnak negatív változatát alkalmaztuk azokon a szakaszokon, ahol az átlátás nem jelentett problámát, sőt kifejezetten kívánatos volt.

Kevesen tudják, hogy mióta a legtöbbször uszodák fölötti burkolatként használt feszített műanyag álmennyezet hozzáférhető, létezik ennek egy áttetsző változata is. Ez lehetővé teszi, hogy mögé helyezett fényforrásokkal egy szinte teljesen homogén, fénylő felületet tudunk biztosítani. Nevezhetnénk lámpának is, de valójában egy fénylő mennyezet, ami a tér megfelelő része fölé vékony szálakon lógatva "csillárként" biztosítja a direkt fényforrások fényerejével vetekedő kellemes, szórt fényt. A szerkezet egy a peremek felé keskenyedő zárt doboz, melyre csak finom szegélyként megjelenő keretre feszül a matt fehér fólia. A doboz zártsága fontos, hogy rovarok ne juthassanak a fényforrás közelébe, és a mennyezet irányába ne szivárogjon ki a fény, ugyanakkor a kis hőtermelésű fénycsövek körül mégis elegendő méretű teret biztosít a hő elvezetésére. Fénycsőcsere miatt fontos a megfelelő belógathatóság, és a felső zárólap nyithatósága.

Az összkép - azt gondolom - magáért beszél. A 2,5*2,5 m területű fényelem a tér meghatározó dísze, és bútor minőségű kiegészítő eleme, különösen így, hogy megfelelő belmagasság állt rendelkezésre.

Idén tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Velencében a Nemzetközi Építészbiennálé, melyen a magyar pavilon borderline címmel a vonal, mint építész tervezői alapelemet hívja segítségül az installációjához.

"a magyar pavilonban megjelenő kiállítás célja, hogy visszavezesse a látogatót az építészet és az emberi létezés alapélményéhez, a vonalhoz. a címben szereplő borderline kifejezés – éppúgy vonatkozik a határosság földrajzi érzetére, mint ahogy vonatkozik az építészeti technikák felhasadására, vagy mint ahogy vonatkozik a vonal és a tér, a rajz és az építészet születésére, az itt és az ott problémájára. - építészfórum"

Ferencz Marcell ötlete alapján a vonalra alapozott kiállítási installáció részeként nem csak a pályázat nyertes "demonstrációja" jelenne meg, hanem erre az alkalomra készített építész rajzok is.

A kiállítás nagy része közösségi projekt lesz, amit a tervek szerint több ezer A/4-es építészrajz tesz ki, valamint azoknak a beszélgetéseknek a videoanyaga, melyet neves építészekkel folytattak a vonal, mint alkotói alapelem, vagy eszköz, és egyben dimenzióhatároló témakörében.

A "rajzpályázat" felvetett kérdésére - mit jelent számomra az építészeti rajz? - az alábbival válaszoltam: egy vonal megtörni képes a síkot, de hogy az merre tart, egy következő határozza meg

Tudtam, hogy dizájnban az olaszok otthon vannak, és azt is, hogy a milánói iSaloni európa egyik - ha nem a - legnagyobb bútorvására, meg azt is hogy óriási, de itt (Gatto Cuccine) azért megálltam egy pillanatra...

Amúgy is élmény volt az egész, mert a repülő helyett szerencsére a gépkocsit választottuk ezen a hétvégén, így nem voltunk kiszolgáltatva a légtérzárlatoknak. Azért is mert itt még nem jártam, és megcsodálhattam a vásárváros óriási passzázsát képező  üvegtölcséreket, Massimiliano Fuksas munkáját. De leginkább azért, mivel lépten-nyomon újításokkal, kísérletezésekkel találkoztam. Esztelen lennék, ha mindent benyelnék, de azért egy-két jó ötletet hazahoztam.

Igaz, hogy nem csekély hely kell ehhez a gardrób jellegü oldalszobákkal övezett konyhához, de valljuk be, a konyha általában tele van szekrényekkel, ami alapvetően meghatározza az összképet. Nagyon sokszor a felsőszekrények a legzavaróbbak - bár a leghasznosabbak is egyben az elérhetőség szempontjából, de sokszor egész falakat borítanak a bútorok. Nos ez a példa egészen meglepő megoldást ad. Gyakorlatilag eldugja a szekrényeket, ezáltal felszabadítja a konyhát, komódszerű elemmé szelídíti a bútormonstrumot. Lehetővé teszi, hogy könyvespolccá egyszerűsödjön a pult fölötti rész (ez amúgy is trendi, hogy a konyhából "nappalit" csinálnak). Ehhez az otthonos luxus érzéshez hozzájárul a grafit és a konyakszín, nomeg a lassan divathullámait meglovagló, örökelegáns dió. Elmaradhatatlanok a vászonnal kombinált fekete üvegcsillárok és a francia tányérosszékek legújabb reinkarnációi.

Egyik oldalon a  tányérok és egyéb edények a tálaláshoz...

Másik oldalon az előkészítés terepe külön mosogatóval, egy úgymond feketemosogatóval. Ha úgy van kedvünk, teakonyhaként üzemeltethetjük... nem semmi! (Annyira új, hogy nincs is még fenn a honlapjukon)