Nem valami nagy tanulmányt szeretnék itt levágni, csupán azon gondolkodtam el egy érdekes installáció kapcsán, hogy az áttetsző anyagok furcsa tulajdonsága, hogy miközben lehatárolják a teret, olyan sejtelmes kapcsolódást hoznak létre az elválasztott részek között, ami különleges értelmet ad mindkettő rész számára. A mögöttes tartalom megismerhető, de a tekintetnek mégis korlátot szab az anyag. A budapesti kormányzati negyed építészeti pályázatának nyertese, Kengo Kuma a CCCWall - the work of art and its “double” - installációja ez, melyet a milánói design hétre tervezett.
Elképesztő, hogy micsoda hatást lehet kelteni a fénnyel egy ilyen áttetsző felületen. Ha megvilágítjuk, fehérsége sűrűvé, átláthatatlanná teszi az anyagot, míg, ha mögötte világítjuk mag a tárgyakat, felületeket, mintha nem is lenne ott a "paraván", minden átlátszik rajta.
Egyszerű funkcionalitás diktálta a baldachin-os ágy kialakulását, mégpedig az az igény, hogy a jóízű álmát alvó zavartalanságát biztosítsa a repülő jószágok ellen. A szúnyogcsípés senkinek sem kellemes, nem csoda, hogy a moszkitóháló nélkül lehetetlen is lenne meglenni. Ami az érdekes, ahogyan sok más eszközünkre is jellemző, hogy a funkcionális igény nagyon gyorsan esztétikumot követelt és kitermelte az alapvető elemeit, bútorait. létrejött a függeszték, a keretes ágy, miközben kialakított egy olyan teret ami kívülről titokzatosságot, a rejtéjességet sugallja, belülről pedig a védettség, a zárt világ érzetét kelti. Egyszerű a képlet, mégis nagyon ritkán használjuk.
