Teret alkotunk

Régóta gondolkozom azon, hogy a teret határoló felületek közül a padló a leginkább determinált, általában akkor használható ha sík, de leginkább, ha vízszintes. Nem mondom, találkoztam már ettől eltérővel, de módomban még nem állt, hogy tervezzek is. Még a tereprendezéskor is a kezelhetőbb támfalas megoldások jönnek szóba a rézsűk helyett.

Ezzel együtt élvezem a döntött síkú lépcsőt a MÜPÁ-ban (foto: Sándor Károly), vagy az Oslo-i opera tetjének látványát. Még nem jártam rajta, de a leírások alapján egy nagyon természetközeli dolognak tűnik.

Meghökkentő megoldással találkoztam a sepka-architekti web-oldalán. Ha lejtős a terep, mindig igyekszünk lépcsőzetesen ráültetni egy házat úgy, hogy megfelelően kapcsolódjon, és illeszkedjen a környezethez. Ez a variáció bevallhatom, sosem jutott volna eszembe! Talán eléggé földhöz ragadt vagyok, vagy mégsem? Ahogy nézem, szigorúan megegyezik ennek az épületnek a padlósíkja a környező terepével. Hasonlóan használhatatlan. Bár ahogy vesszük! Egy lakásméretű játszótér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Kit érdekel a nagyi, majd mi megyünk meglátogatni, vagy a labda, azzal úgyis az udvaron sem lehet játaszani. Más bútorokat kell alkalmazni, kitalálni, a közlekedéshez alkalmas lábbeli és burkolat kell...stb. Persze tény, hogy a lépcsőházra nem kell a helyet pazarolni. Egy biztos, képzeletformáló térélményben lehet részünk, amivel azért élni kell tudni.

Úgy tűnik, eléggé trendi kezd lenni a dolog! További kísérleteket találtam ezen a téren. Ha a lakástól egy kicsit idegen is, az autózástól abszolut nem áll távol. Nemrég adtak át néhány bemutatótermet hasonló, szalagszerűen kiképzett padlózattal. Legutóbb egy látványterven ütköztem ugyanebbe az origami-hajtogatós födémgyűrögetésbe. forrás

Ez a kérdés először akkor merült fel bennem, amikor egy vidéki házba a főbejárat csodás portálajtóját megkerülve vezettek be, a teraszon áthaladva a konyha mellett beléphettem egy inkább kijárónak nevezhető ajtón valahol az étkező és az utólag odabiggyesztett vendégszoba között. Tudom, hogy a vidéki ember szívesen jár kerékpárral, vagy ha autóval is indul el, annak valahol az udvar végében van a helye, ahonnan a legrövidebb úton szereté elérni a házát. A legkevésbé fontos az utcai főbejárat használata, mégis annak azért meg kell lennie, még ha leginkább a növények teleltetésére, vagy a legkisebb gyerek tanulószobájának használják is.

A legtöbb esetben manapság gépkocsival érkezik haza az ember. Miután kiszáll, lerakva holmiját jobb esetben háza közepén találhatja magát, ügyes megoldással ugyanhott, ahova a lakószint bejárata nyílik. A legritkábban teszi le a kocsit a ház előtt, hogy kulcsát keresgélve besétáljon ott, ahol legfeljebb a vendégeit fogadja.

Nemrég tettünk egy próbát. Megkíséreltük a "családi garázsbejáratot" olyan komfortossá tenni, hogy a tradícionális kapu hiánya mégse jelentsen problémát. Persze ehhez egy lejtős terep kellett a lejtő felőli megközelíthetőséggel, ahol is a gyalogos bejárat kényelmét evidenciaként szolgálja a gépkocsik részére amúgy is kialakított burkolt, sok esetben fedett behajtó. Egy biztos, ehhez a manőverhez a tulajdonosnak alapvetően a szokásostól eltérően kellett gondolkodnia. Természetesen a döntés egyaránt függhet életmódtól, vagy a telek adottságaitól, mégis a legkényesebb kérdés: el kell elengedni a tradíciót. Cserébe teret és homlokzati felületet nyertünk...

Ezen a házon tehát hiába keressük a "bejáratot" nem fogjuk megtalálni. Animáció

Van hagyománya a falkárpitnak! Vannak kultúrák, ahol belógatott szőnyegek között laknak emberek. Találkozunk vele tapétaként, keretek közé feszítve, nyílásokat eltakrava. A kilim például Észak-Afrikától a Himalája lábáig mindenütt elterjedt, ahol a természeti viszonyok megengedik az állattenyésztést, és az éghajlati viszonyok szükségessé teszik a fekete kecskeszőrből készült sátrak, jurták belsejét melegítő szőnyegek alkalmazását (www.kilim.hu). Némely szőttesre alig mer az ember rálépni, inkább feküdni, hemperegni való, másikat pedig egyszerűen a döngölt agyagpadlóra dobnak le.
Ma hihetetlen fantáziával készülnek újszerű alkalmazások. Fantasztikus gegekkel találkozom a nanimarquina palettáján.

De miért került fel a falra? 

Néha olyan, mint egy kép. Néha csak egyszerűen szép, vagy épp neki lehet dőlni a folyosón...
Ezen a példán úgy érzékelhető, mintha a falra futna fel a "padló", túllép a hagyományos struktúrákon, szembe van fordítva egy fénylő felülettel, megfelelő kontrasztot keltve azzal. Így még inkább érintésre invitálóvá, vonzóvá téve a tapintható kárpitot.
Különös többletet jelent a padlótól-mennyezetig, faltól-falig jelleg - az általa takart tömböt egységgé fogja össze. forrás

Talán különös, de egy tér akkor jön létre, amikor azt határoló felületek veszik körül, függetlenül attól, hogy azt a felületet épp a víz, egy növény, vagy épített elemek hozzák létre.Természetesen nem ugyanaz a jelentősége az egyes térelemeknek, épp ezért nincs két egyforma jelentőségű tér sem. Számít a felületek színe, textúrája, csillogása és az is, hogy mennyit engednek sejtetni a mögöttes terekről. Nem mindegy, hogy sötét-e, vagy világos, hogy van-e saját fénye, vagy átengedi a fényt és az sem, hogy a felület sík, vagy esetleg önmagában teret alkot azáltal, hogy homorú, vagy domború a felülete.

Anélkül, hogy most bármelyikbe belemerülnék, és elkezdeném elemezni az egyes jellemzőnek a térre gyakorolt hatását, most egyetlen szempontot szeretnék vizsgálni. Mégpedig a nyílást, ami a térfal egy igen jellemző része. Leginkább azért, mert a nyílás lehet kapcsolat egy másik tér felé, vagy lehet egyetlen be és kijárata egy térnek. Lehet a fény bebocsátásának rése, de egy nyílássor jelentheti egy mozgás irányának kijelölését is. Térérzet alakulhat ki két egymással szöget bezáró sík felületei között is. Nagyszerű iskolapélda erre Mies van der Rohe Barcelona Pavilonja, mely minimalista eszközeivel hihetetlen arányérzékkel, tökéletes és minőségi szintet állított fel követői előtt.
Photo © adrian welch

Egy másik konkrét példán keresztül hadd mutassam be, mit is jelent a nyílás, vagy annak hiánya, történetesen a nyílás, mint a fal hiánya. A Mirror Tower / LAN Architecture Archidaily által közzétett felhőkarcóló egy közlekedőjének látványtervén felfedeztem és könnyen bemutathatom azokat az alapvető elemeket, melyek teljesen különböző módon befolyásolva határozzák meg a teret. Különösen jó, hogy a képen egyszínű szürkésfehér minden, így semmi sem viszi el figyelmet a nyílások jelentőségéről.
A jobb oldali fal teljesen tömör, fogalmunk sincs róla, hogy mögötte mi helyezkedik el, így nem is fontos. Önkénytelenül balra irányul a tekintetünk, a fény és a nyílások felé. Ezzel együtt egy tömör falat is életre kelt a nyílásokon keresztül rávetülő fény játéka.
A bal oldali falon van egy nyílás, ami hagyományosan tekintve lehet egy ajtó. Vannak félfái, magas szemöldöke, ami miatt a nyílás a tér belmagasságához viszonyítva arányos, harmonikus, elegáns darab. Jelentősége változhat abban, hogy nyitható, vagy csak egy "rács".
Ugyanez a kérdés fel sem merül a szemközti fal esetében, ami egy perforált felület, egyértelműen azt sugallva magáról, hogy fix térelemként határolja a totális kilátást, miközben jótékonyan "strukturált fényt" enged a térbe.
Már épp továbbállnánk a szemlélődésben amikor feltűnhet előttünk a tér végében a bal oldali fal hiánya, ami a tér legerőteljesebb nyílásaként a falak abbamaradásával jelenti a tér továbbkapcsolódását, ezzel egy különösfajta nyílást teremtve: nem kimaradt valami a falból, hanem csak egyszerűen befejeződött a fal.

Ha így vesszük nyílás lehet: a tisztás az erdőben, a sziget az óceánban, vagy a szünet a zenében...

Egy konferencián hallottam azt a meglepő dolgot, hogy kb. 8 éve kezdték el a weblapokat papíron tervezni, azelőtt a többnyire minden a képernyőn készült. A papíron való tervezés előnye, hogy a képernyőképeket, struktúrákat tartalmazó lapok egymás mellé tehetők, így a tartalom és a képi megjelenés jól összehangolható. A kiterített lapokon többen is tudnak dolgozni, a rajzokat lehet módosítani, színezni, vagy megjegyzésekkel ellátni.

Hasonló a helyzet az építészeti tervezésnél is, bár itt a papíron történő tervezés volt a korábbi módszer. A korszerű tervező programok megjelenésével ugyan lehetővé vált, hogy az épületek tervezése az első vonaltól kezdve a számítógépen történjen, nem minden ötlet jeleníthető meg a képernyőn. A papíron készülő vázlatok, skiccek gyakran tartalmaznak olyan elemeket, amik egérrel, billentyűkkel „nem vihetők be” a gépbe. Ilyen elemek
- a különböző keresővonalak, amikor egymás mellé rajzolt variációk látszanak egyszerre,
- a szerkesztővonalak, amelyekkel egyszerre több geometriai rendszer is felvázolható,
- a vonalak összességéből adódó struktúrák, hálózatok, csomópontok,
- árnyékok, tónusok, színek és ezek különböző összetétele, keveredése.

Mintha több, akár 10-15 képernyőnyi rajz látszana egyszerre egy papíron. És ez kell ahhoz, hogy a vonalak, tónusok és színek sokaságában megjelenjen az a TÖBBLET, AMITŐL EGYEDI LESZ AZ ÉPÜLET. A látszólag néha kusza vázlatokból álló grafikán érezhetővé válik a terek rendszere, a formák játéka, a fények és árnyékok, az épület hangulata és megjelenése. A skicceket összenézve hangsúlyossá válik, mindaz, ami összhangban van, és megrajzolható az a néhány alternatíva, amiből kiválasztásra kerül A LEGJOBB VÁLTOZAT. Így születik meg az, ami a képernyőn, koordinátákra elhelyezett vonalakból talán soha nem tudott volna létrejönni.

Tisztában vagyok azzal, hogy a graffitizés egy törvényellenes, sőt igen nagy károkat okozó tevékenység, mégis érdekes jelenségre figyeltem fel nyáron Barcelona utcáin.

Ezen a képen - mely csak egy a több ezer között, amivel a katalán főváros gótikus történelmi-, és tengerparti negyedének utcáin találkozni lehet - talán egyből feltűnik, hogy sokszor a felület jelentőségétől függetlenül brutálisan összefújt felületek helyett egy határok közé szorított művet láthatunk. Nehezen hihető, de az éjszaka leple alatt készült akrilfreskók valóban kizárólag a levont vasredőnyök felületét használják.

Persze mondhatnánk, hogy a múlt héten festették le a kőfalat, de megnéztem, nem mai helyreállítás! És különben is képtelenség lenne egy egész városrészt hetente antigraffitizni. Márpedig mindenhol így nézett ki a helyzet. A reggeli nyitáskor a nyitott, vagy üvegezett üzletportálok veszik át az utcaképet, este pedig újra leereszkednek a gigantikus "festővásznak", melyet a kötelességtudó és a szavak nélkül meghatározott (?) határokat becsületesen megtartó utcabajnokok festenek teli. Ez a hozzáállás talán még mindig jobbnak tűnik, mint a kutyapisivel felérő szignók lépten-nyomon a mészkő és gránifalakon.

Örömmel jelzem, van alternatíva! A IV. Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál - NEONEON FÉNYFŐTÉR programján szájtátva néztem azokat a fényfestményeket, amit a főtér közepéről óriásdiavetítőkkel "mázoltak" a homlokzatokra. Természetesen lemoshatóan. Az összkép időnként változott, és káprázatos hangulatot biztosított a fesztivál programjához. Hasonló produkciók már bőségesen akadnak és remélhetően egyre látványosabbak és meggyőzőbbek lesznek!

Elkészültünk egy munkával! Nagy az öröm, sikerült átadni a terveket, amit úgy tűnik, megelégedés övez. Idén januárban állapodtunk meg, egy nagyobbacska családi ház tervezésére. Már akkor közölte megbízóm, hogy az engedélyezési terv elkészítésére egy évet szeretne szánni. A tervező fejében ilyenkor az jár, hogy "miért húznám el egy évre, amikor 2-3 hónap alatt meg lehetne csinálni?" A legrosszabb az, amikor az ember többfelé szakad, szimultánban szeretne megfelelni a különböző területeken, és úgy igazán nem tud egy részre megfelelően koncentrálni. Ha hetente egy kicsit belekapok - és a látszat kedvéért, hogy haladjon, kicsit pörgetek rajta - nos ez nem tűnik hatékonynak!

Be kellett ismernünk, hogy egy megbízónak is időre van szüksége, hogy egy javaslattal kapcsolatban áltgondolja, átértékelje a saját szempontjait, véleményt alkosson, és a legfontosabb, hogy meghozza a szükséges döntéseket. Az elején még szinte a tervezési program szintjére is vissza kell lépni (kellenek-e bizonyos helyiségek?, szükség van-e akkora térre? stb.) Tudva a hátulütőket ezért azt javasoltuk, hogy tervezzünk szakaszosan! Így nyiltan felvállaltuk, hogy egy-egy tervezési szakaszt követően néhány hónap szünetet tartunk, amikor effektíven nem dolgozunk a terveken, hanem "pihenni hagyjuk", hadd érlelődjön, úgymond "agyban" megy tovább a tervezés. Mikor legközelebb hozzányúlunk és folytatjuk, már nem a kísérletezésről szól a történet, hanem világosan tudjuk, mit is akarunk.

Mi szeretjük ezt az interaktivitást, bár tisztában vagyunk vele, hogy ennek is meg van a veszélye. Mégpedig sokszor egy jóindulatú tanácsadó személyében, vagy egy külföldi magazin által megtestesítve, amikor az egészet nem ismerve egy önmagában ragyogó ötlet kerül képbe. Mi ebben a rossz? Leginkább az, hogy elbizonytalanítja azt a személyt, akinek akkor éppen nem erre van szüksége, hiszen lehet, hogy élete főművét alkotja, esetleg kölcsönt vett fel és ez már épp elégge izgatja, de ha nem is, mindenképp sokba kerül neki az akció. Meggyőződésből szeretné csinálni! Jó érzés, amikor egy hosszabb kitérő után végül mégis oda lyukadunk ki, ahova az eredeti ötlet javaslata vezetett volna. De tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok lehetőség van, és ezekből nehéz eldönteni, melyik a legjobb nekünk... hagyjunk időt magunknak!

Kedves régi ügyfelemmel ebédeltem a minap. Lassan két éve, hogy beköltözött általunk belsőépítészetileg tervezett és kivitelezett lakásába. A Márton-napi menüt vizsgáltuk, közben szép lassan előjöttek azok a dolgok, amiket lehet, hogy legközelebb nem kellene elkövetni…

A lakást szerkezetkészen vásárolta, de a beruházó rugalmas volt, és az általunk javasolt falazási módosításokat elvégezte. Ezen készültségi fokig nem volt a különböző szerkezeti anyagok tekintetében beleszólásunk, így a válaszfalazást több – amúgy, teljesen érthető - indokkal megtámogatva gipszkartonból épült (néhol 4-5m belmagasságú térben falat válaszfaltéglából, vagy az egyben leöntött aljzatbetonra ültetve nehéz szerkezettel nem lett volna egyszerű megoldani). Egy szó, mint száz, minden hallatszik a szomszédos helyiségből, akár ha megnyitják a fürdőben a vízcsapot (pedig ott dupla fal készült!), vagy ha épp horkol valaki. A többi visszafogott kérdés mellett, miszerint „hogy fogom a falba ragasztott lámpában az izzót cserélni, ha kiég?”, vagy „a létrát szerinted hova tegyem?” mellett végül így szól a megbízói jótanács:
„ne tervezz lakásba gipszkarton válaszfalat!”

Nem egészen egyértelmű fogalom ez számomra. Sokszor, vagy sokaknak az is luxus, hogy elmenjenek egy étterembe, van ahol - és hát ez nyilván pénzügyi helyzet függvénye - nem jelent akadály egy jóféle kristálycsillár megszerzése (mellesleg gyönyörűeket láttam a BeLight szervezésében múlt héten egy magyar tervező, kivitelező csapat bemutatóján - le a kalappal! manooi).

Szóval szerintem van más tekintetben is luxuskategória, például:
- újrafalazni egy válaszfalat csak azért, mert a felmérési terven megadott adatok nem stimmelnek a valósággal, és valaki elfelejtett rámérni,
- újrarendelni kettő négyzetméter burkolólapot, mert nagyon ki akartam számolni a mennyiséget, és elfelejtettem, hogy összetörhet szállítás közben, vagy néhol biztosan vágni kell majd,
- átnézetlenül visszaigazolni a megrendelési listákat, és néhány darabbal több lámpát évekig dobozban tárolni a raktárban, mielőtt kidobjuk őket,
- minta nélkül kifesteni, és utána még néhányszor ezt megismételni...

...sorolhatnám! Ez a luxus, és utána bosszankodni, hogy kétszer fizettem ki az egészet!

Az ARCHIDEA tervezőiként ezzel a bloggal elsődleges célunk, hogy megosszuk az építészeti és belsőépítészeti tervezés során nyert tapasztalatainkat. Szeretünk tervezni! Majdhogynem életfeltételünk a kreativitás és az innováció. Egyfolytában befektetünk - leginkább szürkeállományt -, ami természetesen időt, energiát is jelent. Ennek sokféle eredménye van, de közös bennük, hogy mindegyikből lehet tanulni. Ezekről szeretnénk beszélni, beszélgetni.

Várunk mindenkit szeretettel!