Ritka, hogy a beépítési százalékok diktálta szorítóból a tervező győztesen tud kijönni, ugyanis, a legtöbb építtető elfelejti, hogy a beépítési százalék nem a hasznos alapterületet foglalja magába, hanem a falakat, és bizonyos fedett területeket is, sőt azokat a részeket is a telken, ami fölé hasznos beépített épületrész nyúlik.

De hogy miért is hánytorgatom fel ezt a gondolatot? Kiváltság, hogy egy gyönyörű balatonfelvidéki környezetben egy olyan telken tervezhetünk, ahol a telekméret bőségesen lálalja fel a fedett lehetőségeket. Ha belegondolunk, hogy akár a régi kocsiszínek, tornácok, pajták a mindig kellemes szellővel átfújt, világos, de nem verőfényes, a tűző nap kibírhatatlan melegétől védettséget biztosítva nagyszerűen működött. Modernkori életünk kezd újra kivágyni a környezetbe, ahol nem csak a kellemes nyáresték, hanem egész hétvégék tölthetők el. Kicsit nem figyelünk oda, és olyan családi házat terveztünk magunknak, hogy jópár évig nincs kedvünk hosszú utazós nyaralásra, mert csak a teraszokra kell hozzá kimenni.

A két épületből álló együttes között olyan hangulatos, téglapadlóval ellátott átriumudvar alakult ki, ami miatt a ház belső étkezőjének használatát kizárólag az záporesős időszakokra korlátozza. A ház oldalához simuló grillpult pedig szinte a teljes konyha kényelmét hordozza, kiegészítve azzal, hogy a fedése üveg, így teljes nappali világosság mellett készülhet a barbecue.

A fedett átjáró egy közlekedő, de kő oszlopaival egyben paraván is, mely a két épület közötti teraszt szinte átriummá karolja össze. A diófa, mely kivívta magának a kis kivágást a tetőn, árnyékával szolgál, és kellemesen zöldíti a padlót.
A borospince előtti tér a bárdolt gerendákkal kedélyes hangulat, egyszerre valósítja meg az angol télikertek, a és a domboldalba vájt hegyi pincék hangulatát. Szobás jellege a tulajdonosok álma volt - miközben a lilaakác kúszó mennyezetet produkál -, megvalósult!

fotók / Kiss Antal