Általános kép, hogy ezek a kifejezések negatív felhanggal jelennek meg. A probléma egyben gond, a kompromisszum pedig kőkemény megalkuvás. Pedig valószínűleg csak hozzáállás kérdése, hogy a mumusból kezesbárány legyen. Mire is gondolok?
A minap egy kedves leendő ügyfelemnek mutattam meg első vázlatomat, melyet az általa körülírt tervezési program alapján készítettem. A prezentáció után döbbenetét fejezte ki, hogy abból az információhalmazból szinte 99 %-ban megvalósulni lát mindent, pedig nagyjából 60-70%-ra volt felkészülve. Meglepődése nekem okozott meglepetést, mert sosem láttam olyan valakit, aki ennyivel beérte volna, illetve vagyok olyan maximalista, hogy ilyen megvalósulási arányt ne tekintsek megoldásnak. Mindenesetre jóleső volt látni az örömet, illetve azt, hogy értékelik a munkámat, ami, gyakorlatilag ebből áll: megoldást találni a problémára. Nos, persze nem úgy néztek ki a listán felsorolt igények, mit egy problémahalmaz, hanem inkább mint kérdések sora, melyekre ha megfelelő válaszok születnek, megelégedettséggel konstatálhatjuk az eredményt. Ezek szerint a probléma nem valami rossz dolog, sőt, felismerése egyben a tervezés folyamatának első stádiuma. Felismerni például, hogy hiányzik valami, önmagában siker, mivel a megoldás számára nyit kaput.
Ugyanez a helyzet a helyzet a kompromisszummal. Sokan gondolkoznak úgy, hogy ez egy pejoratív kifejezés, pedig csupán azt fejezi ki, hogy megegyezés születik, ami egy eredmény. Természetesen a megegyezés megkövetelhet engedményeket bármely oldalon, ezzel együtt pozitív jelenségnek kellene felfognunk. Egy szó, mint száz, nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy hozzáállás kérdése, hogy milyen a felhang - tudjuk-e helyén kezelni a körülöttünk zajló jelenségeket, vagy szenvedjük saját beállítottságunk nyomasztó reakcióit.
