A divatra általában jellemző módon, a természetes fa felületekről kialakult elképzelésünk is folyamatosan változik. Hullámokban szeretjük, vagy éppen ki nem állhatjuk a csomókat. A gyökér, és természetesen az ágak környékén jelentkeznek a leginkább. Egyes fafajoknak kifejezett erénye a csomó, nevét is erről a jellemző tulajdonságáról kapta például a csomoros nyár, rusztikus kerti bútorok közkedvelt alapanyaga. Ez itt például dió gyökközeli metszete:
Hogy miért is írok most erről, egyszerűen az a felvétel indokolja, amit a bajor erdőkben barangolva készítettem egy kidőlt fa törzsének "szeméről". 
Nagyon jó látszik, hogy a fa többi része kevésbé áll ellen az időnek, a kidőlt fa először a kérgét veszti el, aztán a szíjácsos és a gesztes részeket. A csomók körül a fa nagyon erős, ezért száradáskor is máshogy viselkedik, mint a környezete, vetemedést is okozhat. Sokszor a csomó kieshet a hasított, vagy fűrészelt felületből, ezért a feldolgozásnál inkább kiejtik és a többi felülethez hasonlóval pótolják.
Az erezet csomók körül kialakuló hullámzása adja egy fafaj jellemző rajzolatát. Ez pedig vagy tetszik nekünk, vagy sem. Manapság újból a jellegzetesen rajzolatos fafajok reneszánszát éljük, annak ellenére, hogy korábban a rusztikus country világának volt elengedhetetlen kelléke. A szálkás, válogatott, párhuzamos erezet homogén rajzolatú faanyagok nagyon finom megjelenésűek, ezek általában vagy trópusi fák, ahol a sok esőzés miatt gyorsan nőnek, vagy a csomókiejtés miatt nem túl hosszú elemekből állnak. miért egyre inkább a rajzolat kerül előtérbe, talán abból fakad, hogy kezdünk felnőni a fafajok értékelésére, vagy hogy a túl egyöntetű megjelenés műnek hat.
Attól függően, hogy hogyan alkalmazzuk a bútorok, és a belsőépítészeti felületeken, burkolatokon, lehet háttér vagy éppen dominánsan jellemző. A szín persze megint egy más kérdés...
