Néhány napja lehetőségem nyílt a Bécsi Iparművészeti egyetem nyílt napján bepillantást nyerni egy a mi MOMÉ-nkhez hasonlóan nagy múltú művészeti iskola belső világába. Érdekelt a dolog, hiszen lassan húsz éve annak, hogy az magyar építészet budapesti alma materének padjait koptatva magam is építész diplomát szereztem. A bécsi iskola különböző szakainak műtermeit látva felelevenedtek a régi emlékek, és saját komplex és diplomatervemre gondoltam, amit a tavalyi nyári zivatarok miatti áradatok ronggyá áztattak a pinceszinti garázsomban (persze, hogy miért a padlón volt a mappám, magam sem tudom...).
Egészen máshogy dolgoztunk akkor skiccelve, rajzolva - már volt fénymásoló, és ha akartuk, a négy alapszín bármelyikében is lehúzták -, pedig nem sok idő telt el azóta, mégis gyökeres fordulatot vett a tervezés technikája, metódusa. Igaz, ma is használják a ceruzát, de már valahogy máshogy. Mindenki előtt ott a notebook, rendelkezésre állnak a digitalizáló táblák, virtuális eszközök, a legkülönbözőbb 3D-s és grafikai programok.
Bevallom, nagyon vonzott a közép-keletről származó brit művésznő műterme, szerettem volna beleszagolni a hangulatába, látni, kik járnak ide, miken, és és hogyan dolgoznak. 
Lenyűgöztek a fehér makettek a modellező műhelyben, a nagy fekete üvegasztal, vetítőtermek... A legmegdöbbentőbb mégis az organikus világa volt. Az a természeti esetlegességen alapuló, fluidista lebegős szabadság nyűgözött le, amit korábban csak a tudósításokból láttam. Lehet, hogy azért ragadott meg ennyire, mivel amúgy is vonz a szobrászat, érdekel a lakható szobor gondolata (lásd "szoborház"). Annak szerkezeti függetlenségnek a gyönyörűsége ez, ami a növényi rostokból felépülő fában, vagy a folyómeder vonalnak törvényszerűségében mégis rendszerbe foglalható.
Miközben csodálom, nehezen tudom felfogni, hogy hogyan hozhatók létre a mai költségérzékeny világban ezek a minden elemükben egyedi elemszerkezetű épületeket, melyekben nincs két egyforma gerenda, két párhuzamos élű burkolatdarab. Az egyes üvegelemek a végleges méreteinél kétszeres nagyságú táblákból kerülnek kivágásra, a ferde elemek egyenként szállíthatók csak, mivel nem férnek meg egymás mellett. Hadid legújabb épülete Kínában a Guangzhou városbeli Operaház, mely a folyóban erodálódott kavicsok asszociációjára épített tájépítészet lenyűgöző példája.
A Szervita téri projektjével nálunk megbukott Hadid, tőlünk pár száz kilométerre új építészgenerációt nevel, a világ túlsó, robbanásszerűen fejlődő pontján pedig csodákat művel.
