Az egyterű iroda nem mindenhol kedvelt. Nagy találmány, de bizonyos esetekben nem jön be! Ha viszont skatulyákat gyártunk egy-egy munkatárs részére, legalább annyira demoralizáló körülményt hozunk létre, mintha telefonbeszélgetésekkel, és különböző stílusú zeneszóval kialakuló zavaros morajban kellene dolgozni.
Egy standard irodaházban általában adottak a homlokzati szalagablakok, majd a nagy traktusmélységgel kialakuló sötét belső terek. Nyilván a természetes fény közelében a munkahelyekkel, belül pedig a kiszolgáló egységekkel, vizesblokkal, tárolókkal, teakonyhával, és esetleg, ha arra szükség van, a tárgyalóval. De mi van a kettőt összekötő közlekedő rendszerrel, ami a megfelelő kihasználtsági mutatók és a tűzoltói előírások szerinti legkisebb menekülő út szélességére zsugorítva szorul be optimális helyére. Világítás minimális, és a sok ajtó a sorszámokkal és feliratokkal...
Nos lehet máshogy is. Ha az irodák felőli falak üvegből készülnek, a homlokzati felületekről szivárog be annyi fény, hogy a megvilágítást csökkenthetjük kellemetlen érzetek nélkül, és a közlekedő térérzete is kitágul az irodák irányába.
A zárható üvegajtók csökkentik az áthallást (fontos tényező a szellőzés részére szükséges kialakított légátvezetések korrekt hangszigetelése), ugyanakkor felvetődik a kérdés: ez az iroda akkor zárt, vagy nyitott? Hallani nem (vagy kevésbé) lehet, de belátni aztán premierben mindent! A diszkréció azért egy egyszerű ötlettel megvalósítható. A fenti képen látható, hogy az átlátási tartományban kialakítható a felületen olyan mattítás, amelyre grafikailag tervezett mintázattal érdekessé formált kompozítió alakítható ki. Azzal is tudtunk játszani, hogy ugyanannak a mintázatnak negatív változatát alkalmaztuk azokon a szakaszokon, ahol az átlátás nem jelentett problámát, sőt kifejezetten kívánatos volt.
