Teret alkotunk

Egy vidéki kisvárosban születtem, ott jártam iskolába. A gimi után az egyetemi évek alatt költöztem a fővárosba, jelenleg a tizenegymilliós metropolisz vége táblától egy kilométerre elterülő nagyközség lakója vagyok. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy hol szeretnék élni - természetesen leginkább itt, ahol épp most, de mégis -, eszembe jut néha, hogy a rengeteg merőben eltérő hely a világon a saját kultúrájával, a különböző életmódot generáló családi hátterek, világnézet, képzettség, természeti adottságok... és még sorolhatnám mennyiféle környezetet képes létrehozni. A 'jég hátán is megélő' ember valóban képes élni a jég hátán. Képes magát ott is jól érezni.

Itt van például egy tanyán élő ember, akit gyerekkora óta az önellátás zsigereibe oltott természetességével gondozza azt a földdarabot, amit megörökölt. Az időjárást befolyásolni képes nem lévén fohászkodik a Gondviselő támogatásáért, közben okosan gazdálkodik a terményeivel, kevéssel beéri, tiszteli azokat a javakat, amivel az háziállatai megajándékozzák. Néha ünnepel, néha elkeseredik - leginkább akkor, amikor tanulni 'eladott' gyerek már nem tér vissza. Hát ennyi, mégis képtelen lenne máshol élni. Még élnek olyan rokonaim, akik ma is ismerik a paprikaföld kapálásának tikkasztó élményét, mégis eszük ágában nincs taxiba ülni, ha valamiért kénytelenségből a nagyvárosba veti útjuk.

Működne-e fordítva? Sokan döntenek úgy, hogy elegük lévén a sokadalomból, a stresszből és megtakarításukból egy kis faluban felújított parasztházban költöznek, biogazdálkodásba fognak és zöldenergiát fogyasztanak. Vannak azonban olyanok, akik odaáig vannak a városért, azért az enyhe dohszagért, ami az utcán elhaladva egy-egy pincéből hűvöslik ki. Nyilván nem a kutyagumi, meg a tülekedést kihasználó zsebtolvaj a rajongásuk tárgya, hanem inkább a forgatag lendülete, a tagolt párkányú klasszicista paloták sora közti esti fények, a csillogó kirakatok, az esti társaság. Persze talán könnyű szeretnie annak, aki leandereit locsolgatja a zaj elől egy nagykörúti négyemeletes tetőteraszára menekülve, vagy aki ezres telkén százéves tölgyfák között lévő villájából láthatja a lábai előtt sorakozó kivilágított hidak panorámáját.  De mi a helyzet a perzselő aszfalt, vagy a panelblokk rabjaival? Akik nem jókedvükből, hanem bármilyen kényszerből kötődnek ahhoz a helyhez, ahol a szoros szomszédság nem enged privát életet élni, ahol nem azért ismerik az emberek egymást, mert annyira közlékenyek egymás felé, hanem mert minden áthallatszik. Egy tanyasi, vidéki ház hangulata - azt gondolom - számukra megmarad a nyári utazások, iskolai táborok, alkalmi rokonlátogatások emlékképei között. De ki tudja!?