Kisiskolásként, amikor a cserépkályhát hamuztuk, egyszer volt alkalmam megfigyelni, hogy odabent a tűztérben egészen különleges színekben játszik az agyag - persze ott, ahol a korom feketéje nem takarta. Később tudtam meg, hogy a tégla különböző színe az agyag fajtájától, és az égetési hőmérséklettől függ.
Leginkább mégis azt csodálom, hogy egy kiégetett agyagdarab, aminek háromféle lapja van, a lapok területe mindig kétszerese a kisebbik oldal felületének - a fugákat is beleszámolva. Mindhárom lapnak egy rövidebb, és egy hosszabb oldala van, ami segítségével lehet fektetni, vagy állítani - ez már eddig hatféle elhelyezési mód. Aztán jönnek a trükkök, ugyanis lehet felezni, negyedelni, ferdén állítani, vagy fektetni...szóval innentől végtelen. Sokan ki is használják ezt a lehetőséget - úgy értem: élnek vele -, és csodákat művelnek.
Nem hiába az egyik legősibb alapanyag. Legutóbb régi kedvencemet néztem meg újra, a nagy klasszikus Mario Botta posztmodern tornyát. A kaputelefon szerint a legfelső szinten van a maestro műterme, ahonnan a környező hegyek panorámája élvezhető a körablakokon keresztül - igazi körpanoráma.
