Illetve ki is a legmegfelelőbb? Általában már mindenki tudja, hogy nem a legolcsóbb a legjobb, de az is be szokott jönni, hogy nem a legdrágább a legmegfelelőbb.
A héten - így az évvége előtt általában ez szokás - végiglapogattam a "folyamatban" felirattal ellátott mappáimat, miközben meglepődve tapasztaltam, hogy korábbi évekhez képest sokkal több félbemaradt projekt akadt a kezembe. Fogtam hát a telefont és szépen sorban felhívtam azokat az ajánlatkérőket, akiknek kialakult szokásunkhoz tartva magunkat vázlatokat, skicceket készítettünk az ajánlat mellé. Én ragaszkodom folyton ahhoz, hogy mivel a tervezendő épület alapterületén kívül nincs igazán olyan egzakt paraméter, ami alapján korrekt tervezési ajánlatot lehetne adni, a jónéhány körmondatban összefoglalt információcsomagból kiindulva vázlatokat készítsünk. Ennek persze meg van az a kockázata, hogy az ajánlat, vagy a vázlatterv nem közelít a megbízó elképzeléseihez. Volt már olyan helyzet, hogy az árban nem tudunk megegyezni, mivel annyira más szinten mozgott a megbízói igény, hogy mérlegelni sem lehetett, hogy ki tudjuk-e hozni annyiból, amennyiből szeretnék. Más esetben a vázlatok meghozták ugyan a bizalmat, de a megállapodást követően mégis előröl lehetett kezdeni a tervezést, mivel az ötletek újabb igényekre hívták fel a figyelmet és a tervezési programot módosítani kellett.
Telefonnal a kezemben tehát elkezdtem a szelektálást, és sorban raktam félre a csomagokat, mivel ajánlatkérőim - persze gondolhattam volna, hogy miért is nem jelntkeztek hónapok óta - kérésemre elmondták, hogy vagy letettek az építkezésről és a telket hírdetik, vagy találtak valaki, aki feléből megrajzolja nekik a tervet, és mivel nagyságrendi volt a különbség, meg sem próbáltak velem alkudozni. Nyilvánvalóan a gazdasági körülmények az egyik fő erősítői annak a döntési mechanizmusnak, ami kikapcsolja a személyes kötődést, vagy azt a józan érvelést, ami egy szintén a múlt hét folyamán visszaigazoló ügyfelemben fogalmazódott meg. Őket egy jóbarát kérdésben megfogalmazott jótanácsa vezette arra, hogy kikössön nálunk: "Tetszett, amit kaptál? Ha igen, ne sokat variálj, mert olyan embert kell válassz a tervezőben, aki aztán végigkísér a megvalósulásig, és mivel ez egy bizalmi ember, nem mindegy, hogy meg vagy-e győződve arról, hogy jó amit csinált".
Lehetnek ettől eltérő szempontok is a kiválasztás során, de az biztos, hogy az építész az első ember, aki ha jól végzi munkáját, a használatbavételig kéznél van, kevesen vannak rajta kívül, akik, hasonló mélységben ismerik az épületet, és érdekes módon ezen felül a leendő lakóit is. A tervező nagyon sok esetben kell - pusztán a tervezendő épület jó használhatósága, testreszabása miatt -, hogy belemerüljön a megbízó(k) életmódjának, érzelemvilágának, habitusának rejtelmeibe. Ez néha már pszichológia, de ha mefelelőt akarunk alkotni, nem ússzuk meg.
Egyik építész ismerősöm például 3-4 találkozót kér ügyfeleitől, mialatt még egy vonalat sem húz. Ezt követően nekiül, és a fejében összeállt képet kivetítve létrehozza az épületet, ami vagy tetszik, vagy sem. Itt dönthet az ügyfél, hogy a továbbiakat rábízza-e a tervezőre, vagy kifizeti az eddigi beszélgetéseket -a tervet nem, mivel ha elköszönnek egymástól, a vázlat nem jár a megbízónak -, vagy úgy dönt, hogy a kapott elképzelés megfelel neki úgy, ahogy van. Érdekes módszer, de ehhez talán még nem vagyok elég élemedett korú.